1.A találkozás

  

 Végre indulunk. Végre kideríthetjük ki miatt vagyunk azok akik vagyunk. A busz már javában tele van. Már a géppel megérkeztünk tegnap. Még mindig nem indulunk, várunk valakit. A nővéreim elöl egymás mellett ülnek, én pedig akármennyire is vagyok meseszép mégis tudat alatt félnek tőlem. Hátra ültem, hogy egyedül tudjak lenni. talán ide nem ül senki. Sajna emléket tudok olvasni. Most pedig egy rakás emlékkel vagyok összezárva. Mindenki aki rám néz rögtön egy képre emlékezik, általában egy angyal képére. Bár meg tudnám velük értetni mennyire messze vagyok az általuk elképzelt angyaltól!                                                                                                                   Na de mindegy ezt az utazást kibírom. Nem fogok belehalni. Legalábbis ezt ecseteltem magamban mikor a fejemben megszólalt Kinga. Hála az erős testvéri köteléknek halljuk egymás gondolatait:                                                                                              - Hogy bírod?                                                                                                                                              - Nyugi nem halok Bele. - Kinga amint meghallotta a gondolatom tudta jobb ha békén hagy. Örültem neki, hogy nem nyaggat. elég a buszban ülő lányok szerelmes tekintetét elviselni. Nincs kedvem hozzá.

   Na de akkor hirtelen megszólalt az idegenvezető aki velünk utazik:                                       - Csakhogy megjött Minerva kisasszony.                                                                                           Próbáltam kutatni hátha az emberek emlékei közt meglátom, mert még eltakarják előlem. De semmit nem találnak, semmi megfelelő emlékkép, nincs sablon amihez hasonlítsák. De akkor megláttam én is. Sok emléket kutattam át de nekem sem volt semmi hasonlóan szép emlékképem. A lány egyenesen hátra jött. Hosszú fekete haja a derekáig ért. Fehér tiszta bőre hasonlított az enyémhez, de sokkal élőszerűbb volt. szeme égkéken ragyogott mint a tiszta felhőtlen égbolt. Egyenesen hátra jött, majd megállt mellettem ránézett az üres helyre és így szólt:                                                                    - Foglalt ez a hely? - Hangja édesebben csengett mint bármi ezen a világon. Az aranycsengők nem csilingelnek ilyen szépen.

   Habozás nélkül összébb húztam magam és reflex szerűen rávágtam egy igent. Lehuppant mellém. Akkor derekáig érő fekete haja meglebbent, de érdekes módon nem éreztem vérének illatát. Még egyszer beleszimatoltam a levegőbe de az ő illatát nem éreztem. Kicsit jobban kinyitottam a fülem hátha ő is a mieink  közé tartozik, de csalódtam. a szíve makk egészségesen, igaz kicsit gyorsabban mint másé de dobogott. meg kell ismernem valahogy meg kell ismernem. Talán ha megnézném, az emlékeit tudnák közös témát találni. 

    De nagy meglepetésemre és megdöbbenésemre nem láttam semmilyen emléket. Sem kép sem hang. Olyan volt, mint egy fal, egy fal, ami mindent eltakar, csak suhogás jött ki mögüle. Egyre jobban zavart. Meg akartam tudni ki ő, meg akartam tudni az emlékeit. Tehát rákérdeztem:

    -Engem Ádámnak hívnak és téged? – Legalább a megpróbáltam. A kérdésemre odakapta a fejét melegen elmosolyodott, és így szólt:

    -Minervának. figyelj csak én érzem úgy vagy engem tényleg mindenki megbámul? – Tehát zavarba jött.

    -Hát jól érzed. Ami azt illeti van is mit bámulniuk. – Erre elpirult. Azonban én többet akartam. Tudni akartam honnan jött. Kik a szülei. Mindent meg akartam tudni róla. Hát rákérdeztem:

    -Honnan jöttél? – Reméltem, hogy hangomon nem hallatszik annyira a tulzott kíváncsiság.

    -Öm, az Olympic-fsz.-ről. – Mi is ott vagyunk már egy ideje. Hogy nem láttam eddig? De gondolatmenetemet hirtelen félbeszakította kérdése. – Na és te?

    -Ami azt illeti én is ott lakom. – Próbáltam hátha sikerül ezzel egy kcsit közelebb kerülnöm hozzá.

    -Nahát úgy tűnik rajtad is meglátszik a napozás hiánya.- Na ez aztán furcsán hangzott.

   Odahajoltam hozzá, hogy fülébe súgjak neki valamit:

   -Tudod félig albínó vagyok: - Na és akkor vett egy nagy levegőt és hirtelen megváltozott. Az a melegség ami körülvette hirtelen szúrós és hideg lett. Majd haját előrevette és mint a bilincsbe beletekerte csuklóját. Akkor még megengedett magának egy rideg kuncogást és, kedves barátságos viselkedése hirtelen átváltott hideg és barátságtalanná. 

     Körülbelül 15 perc után hirtelen elővett egy mp4 lejátszót. Fülébe dugta és közben dúdolt. Amint elkezdett dúdolni hirtelen furcsa andalító és ismerős érzés fogott el. Emlékeztem ez olyan érzés, mint amikor emberként álmos voltam. Minerva valamiért nem hagyta abba a dúdolást, és igazán furcsán fürkészte arckifejezésem. A végén pedig már nem dúdolt hanem halkan énekelt. 

     Hirtelen elfogott a tompultság. Mézédes hangja leterített és akkor…

 

   Megszűnt a külvilág, elragadott a sötétség.