10. Felismerés

    Már késő délelőtt volt. A vadászt megtette a hatását. A vér egy kicsit felmelegítette jéghideg bőröm. Elindultam vissza a házhoz. Mivel Minerva egész este vezetett szinte biztos voltam benne, hogy még alszik. Miatta nem kellett aggódnom. De a nővéreim miatt igen. Ők teljesen éberek voltak, és engem vártak.

    El akartam kerülni Anna záporozó kérdéseit, amit szinte biztos, hogy fel fog tenni mivel én keltem fel hamarabb. Biztos, hogy tudni akarja majd mit beszélgettünk. Nem volt ihletem az unalmas kérdéseit hallgatni és azokra válaszolgatni. Esküszöm, mint az iskolában a felelések. Mit meg nem adtam volna most az alvásért!

   De el kellett tűrnöm. Végül is azt mondtam nekik, hogy megbeszéljük, ha Minerva lefeküdt. Igaz estét mondtam, de ez miért is érdekelné Annát. Ilyenkor tudom átkozni az erős testvéri kötelékünket, ami miatt bármikor egymás fejébe, tudunk mászni, hála istennek csak bizonyos távolságon belül.

   Nagyon elhidegültem tőluk, mióta Minervával vagyok, nem keresem a társaságukat. Mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok egész. Mintha hiányozna belőlem valami. A nővéreim ott voltak egymásnak. Összetartanak, és jóban, rosszban együtt vannak.

    De én egyedül járok az örökkévalóságban. Szerintük talán egyszer megtalálom a szerelmem. Mivel én vagyok hármunk közül a legstabilabb, és én rendelkezem a legnagyobb önkontrollal, azt mondták, hogy ha megtalálom, a szerelmet örökké az enyém lehet. Át változtathatom, és akkor talán nem bolyonganék egyedül az örökkévalóságban.

   De nem. Már nem szeretek, és nem vagyok szerelmes. Azt a szerelmet, ami a boldogságot jelenti már elvesztettem. Már meghalt bennem. Tényleg szörnyű érzés a magány. Nekem olyan, mintha hiányozna belőlem valami.

  Régen a nővéreim mellett eltörpült ez a hiányérzet. De valahogy mindez megváltozott. Már mellettük sem érzem magam egésznek. Minerva mellett lenni olyan, mint értelmet találni valamiben, amiben mindig a célt kerested, de már feladtad kutatni tovább, mert elveszettnek érezted, és nem létezőnek.

   Mellette olyan mintha mindezt megleltem volna. Fontosnak érzem magam, és nem csak egy csapásnak a világ számára. Elborít az, az érzés, hogy én is jót cselekszem.

   Hiába tudom, hogy az ellenségem, hogy sebezhetővé tud tenni mellette egész vagyok, és a hiány eltűnik. Nem szerelem. Az nem lehet. Voltam már szerelmes, és azt már elvesztettem. Az kihunyt bennem, mint az élet lángja.

   A házba nem megyek vissza. Talán majd dél körül. Vagy csak, ha Minerva felébred. Addig inkább felfedezem a Fogarasi – havasokat.

   Elindultam hát. Bevettem magam az erdőbe, és hálát adtam az égnek, hogy a mobilom otthon hagytam.

   A ház melletti erdőt már felderítettem. Most messzebbre mentem. Felfelé a hegycsúcsra. Az erdő folyamatosan változott bükkből fenyőerdőre. Nem siettem, mert nem akartam egyhamar hazaérni. Minden fa törzsét megfogtam, ami csak az utamba került. Megnyugtató volt, és jó érzés tudni, hogy merre mehetünk vadászni. Felfelé egyre gyorsabban ritkultak a fák, és észre sem vettem, hogy már a hegycsúcson vagyok. Itt már nem fedett a felhő, és a nap szabadon sütött arcomba, mely ragyogott, mintha gyémántból lenne kirakva.

   Erre elég hideg volt. Most nem jártak fenn turisták, és legeltető pásztorok sem. Mintha tudnák, hogy ezen a hegyen most épp vámpírok vannak, és arra a pár hónapara elkerülnék.

   Nem mentem vissza le az erdőbe. A kopár hegytetőn sétálgattam. Egyik szikla jött a másik után, és nem bántam. Átugrottam rajtuk és kész. Hirtelen megálltam egy helyen, és egy alacsonyabban fekvő kis rétszerűséget nézegettem.

   Olyan dejavu érzésem volt. Mintha láttam volna már valahol ezt a kopár hegyi tisztást. Mintha már jártam volna ezen a helyen.

   Lementem a tisztásra, és megálltam a közepén. néztem körbe, körbe hátha meglátok valamit, vagy eszembe jut miért olyan ismerős ez a hely.

   Hirtelen tettem egy nagy lépést. Egy bizonyos irányba néztem, és rájöttem. Ez az a hely, ahol álmomban jártam, ahol azt a titokzatos, és furcsa vámpírt láttam. Az embereket. Annát emberként. Attilát emberként. Magam emberként, ahogy az a titokzatos vámpír fölé hajolva sírok. És az a többi furcsa tetovált arcú ember akik mind rezzenéstelen arccal nézték.

   Megfagytam a felismerés hatására.