16. Kék rózsaszirom

Sziasztok. Kiteszem az új fejezete, mert nem akarok szemét lenni de ha erre sem jön 4-nél több komment azt hiszem Minerváék története megmarad nekem. Bocsi de tudnom kell, hogy érdemes-e fojtatni, mert rengeteg dolgom van így is.

A napok kezdtek összefolyni. Egy nappal, egy este, egy délután egy hajnal. Mintha percek lettek volna. Minerva pedig már egy ideje nem is aludt. Egyre vámpírosabb lett a külseje. Égszínkék írisze körül egy halvány és leheletnyi aranybarna csík jelent meg. Egyre dominánsabb, és ahogy egyre többet vadászik velem egyre hűvösebb a bőre. Nagyon megváltozott. Védelmező, és harciassá vált.

Koppány ugyan Attilánál szállt meg végül, de még így is kétnaponként meglátogat bennünket. Ugyanezt teszi Mária, és Attila is. Mária látomása alapján próbáljuk beazonosítani a támadás, és a harc időpontját, ami nagyon nehéz. Az első dolog, amire rájöttünk az, hogy a hegytető legmagasabb csúcsán lesz. A többi rejtett volt. Nem igazán tudtuk beazonosítani.

A ház sosem volt üres. Medi és Ian minden nap meglátogattak bennünket. Byron is sokat van itt. Ő viszont szívesebben beszélget Kingával, és megy el vele vadászni, mint Mária látomásait fejtegetni. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és én már többet látok Byron szemében, mint egyszerű barátságot.

Caleb elég ritkán jár felénk. Szúrja a szemét, hogy én vagyok az emlék, és nem ő. Viszont azt hiszem, egyre közömbösebbé válik Minervával szemben. Nem tudom miért, de nagyobb érdeklődést mutat Anna után.

Hát igen. Csak a lányok nem látják. De már ők sem szabadulnak. Egyre jobban beleesnek egymásba. Én már láttam Mária egyik látomásában, amit megpróbált rejtegetni előlem. Persze hiábavalóan.

Nemsokára itt a következő barlangi találkozónk időpontja. Minerva már megtanította a jelszavat velem, és persze a nővéreimmel. Fújjuk, mint a szorzó osztó táblát.

Pontosan tudom mi vár majd ránk a harcban, és arra is rájöttem, hogy Minerva nem mondhatja meg, hogy elmegyünk-e csatázni vagy nem. Ezt a találkozón döntjük el. Vagy már el is van döntve?

Egyik nap igen furcsa dolog történt velem. Idegen emlékek csúszta a fejembe. Valaki olyan emlékei, aki figyel minket. Minerva már tud róla, de el akarja csalni a tanácsra. Arra számít talán sikerül neki kiszedni valami fontos információt.

A múlt éjszaka azonban olyat kértem Minervától, amire maga sem gondolt. Arra kértem altasson el. Azt akartam, hogy végre úgy aludjak el, hogy nem izgulok azon, hogy fel fogok-e ébredni valaha.

Végül is beleegyezett, de nem igazán akarta. Hogy miért nem részletezte, de megtette.

Nagy meglepetésemre ismét álmodtam. Éjszaka volt a hegytetőn sétálgattam. Azon a részen ahol a csata lesz. Akárhányszor visszaemlékszek, Mária látomására a csatával kapcsolatban kiráz a hideg. Szörnyű az a kép. Látom Medit, és Iant Byront és a többieket, ahogy tetovált arcú vámpírok ellen harcolnak, akiknek vörös szemük csak úgy izzik a sötét éjszakában. Morgásuk végig morajlik a hegyi levegőn. És amikor belegondolok, hogy Minervának itt meg kell halnia és miattam. Egyszerűen kiakadok.

De nem ez volt a legfurcsább. A távolban. Azon a kis tisztáson ahol az álmom játszódott egy kislány ült. Vérvörös rózsaszirmokat rakosgatott a zuzmós sziklákra. Hófehér ruhában volt. göndör haja két copfba volt összefogva. Dúdolgatott, és közben mindenegyes kis szirmot a földre ejtett. Olyan volt mint egy angyal. Selymes hangján csak dúdolt és dúdolt. Közben egyre több vörös rózsaszirom került a földre. A vörös rózsaszirmok kis kacskaringókat alkottak a sötét füvön. A hold pedig csillogott a kislány szőke haján.

Végül a rózsaszirmok elfogytak. A kislány felemelte a fejét. Egyenesen a szemembe nézett. Elmosolyodott.

- Már vártalak. – pattant fel majd mellém jött, és megfogta a kezem. – Csodálom, hogy ilyen későn jöttél el.

Nem értettem mit akar ezzel mondani, de a végkifejlett érdekelt. Valami értelme van. Ahogy az eddigi álmaimnak is volt. Ennek is lennie kell. A kislány a rózsaszirmok felé húzott. Leült majd a kezem után kapott, és engem is maga mellé húzott. Értetlenül bámultam gyönyörű mogyorószínű szemeit. Törökülésbe ültem előtte, és szemeit fürkésztem.

- Nem félek. – mosolygott. – Neked kellene félned tőlem. – vett fel egy szirmot, és a vérvörös szirom egyszerre fehérré vált.

- A vér nem válik vízzé. – leheltem lágyan mire elmosolyodott, hogy a tudtomra adja erre gondolt. Majd eldobta a fehér rózsaszirmot, majd egy másikat vett a kezébe és azt is fehérré változtatta.

- Számodra a vizet jelenti a vér. – mosolygott rám melegen.

- Miért vártál rám. – kérdeztem tőle.

- Mert félsz. – mondta lágy dallamos hangján.

- Nem félek, semmitől tudom a sorsom. – fúrtam szemeim ragyogó szempárjába.

- Nem a te sorsod miatt félsz. – vett fel egy újabb vörös rózsaszirmot, majd égkékre változtatta. Pont olyan kékre, mint Minerva szemei. Majd a kezembe adta a szirmot. Egy ideig kék volt majd újra vörössé változott. A kislány kivette a kezemből a szirmot majd a kezében ismét kékre változott. Aztán eldobta a szirmot, és a gyönyörű kék szirom amint a földre ért elszáradt.

- Nem fogom engedni, hogy megtörténjen. – bámultam a száraz rózsaszirmot.

- Nem fogja engedni, hogy harcolj érte. – játszadozott egy újabb szirmocskával.

- Az én életem az én sorsom…- kezdtem bele mire leintett.

- Az övé is. – mondta lágyan. – Ha te meghalsz, meghal ő is. Te nem osztozol az életében de ő függ a te életedtől.

- Akkor sem fogom engedni. – néztem az elszáradt virágsziromra.

- Szeret téged. – állt föl a kislány majd kicsit odébb táncolt. – Az első perctől fogva. – nevetve kezdett el szaladni. Bevette magát az erdőbe, és nem jött vissza.

Nem tudtam megmozdulni. Csak a száraz rózsaszirmot bámultam, és közben halkan azt suttogtam: Nem engedhetem.

Felvettem a kezembe a kis száraz rózsaszirmot. A tenyerem között tartottam. Nem történhet ez. Gondoltam majd felálltam.

Abban a pillanatban felpattantak a szemeim. Valamit éreztem a kezem között. Kinyitottam a markom, és megláttam benne a száraz kék rózsaszirmot.

- Nem engedhetem. – suttogtam majd kikeltem az ágyból az éjjeli szekrényre tettem a száraz szirmot, majd elindultam megkeresni Minervát.